“tisztességes és alapos”

Ez volt minden információm, mielőtt hozzájuk fordultam. Turista vízummal érkeztem, és mint sokan, egy másik ügynökséggel tartottam a kapcsolatot. Azonban sajnos elég gyorsan kiderült, hogy a tovább maradásom érdekében lépnem, azaz váltanom kell. Nem volt sok időm, és nem is volt kellemes döntés, viszont abban egészen biztos vagyok, ha nem lépem meg, akkor már régen haza kellett volna utaznom. Közel fél éves tervezést és a korábbi ügynökséggel folytatott többszöri egyeztetést követően indultam útnak, és ennek ellenére is értek olyan nemvárt meglepetések, amelyek az ügynök
váltáshoz vezettek.

Horváth Hajnalka | Rólunk mondták | Studyfferently

Zoli már az első beszélgetés alkalmával lényegre törő volt és célirányos kérdéseivel bennem kérdés sem merült fel a szakértelmét vagy jártasságát illetően. Pár perc leforgása alatt olyan profizmust mutatott fel, hogy tudtam, bárhogyan is alakul az ügyem, jó kezekben vagyok! És nem ezért, mert bármivel is kecsegtetett vagy áltatott volna, hanem mert a véletlennek nem sok esélyt hagyva pontosan felvázolta a lehetőségeket és tudatosan felkészített az előttem álló pár hónapra. Pedig rizikó faktor volt/van bőven: Magyarországról érkező, 45 éves egyedülálló nő, stb, stb…

A többiekkel együtt, akik szintén másik irodáról leválva keresték fel Zolit mi már jól tudjuk, hogy miben más, mitől different ez az iroda: esetemet a korábbiaktól egészen eltérő módon közelítette meg, nem rettent meg a kihívástól, azonnal tudta kit, merre és mikor kell keresni, és melyik az az út, ami számomra járható lesz. Folyamatosan kapcsolatban voltunk, és a válaszaira sem kellett sokáig várnom, mindig tudtam hogyan áll az ügyem, és az elején tapasztalt minőség az óta is töretlen. A későbbiekben sem hagyott magamra, lényegében bármilyen kérdéssel bizalommal tudok hozzá fordulni, és ez a fajta segítőkészség egy idegen kontinensen megfizethetetlen segítséget jelent. Idén 2018 április óta járok a kiválasztott, előzetesen többször is átbeszélt kurzusra, és már tervezzük a további lépéseket.

Általában nehezen térek le az általam eltervezett útról, de időnként szükséges, ha el akarjuk érni, amit szeretnénk. Én ezt tettem, és eddig nem bántam meg! Ausztrália és az egész vízum procedúra váratlan és meghökkentő, már-már egészen szürreális helyzeteket teremt. Aki belevág, annak lélekben is fel kell tudni készülnie a felkészülhetetlenre.

Referenciáink

Legyél Te is a diákunk!